Villanyszerelés Budapesten és Vonzáskörzetében

Gál Dénes Regisztrált Villanyszerelő Vállalkozó 06209615317

Egy lakás vagy kertes ház felújítása során a konyha mindig kiemelt figyelmet kap a megrendelők részéről. A családból nem csak a háziasszonyok töltenek el sok időt, de a hétvégi családi ebédnek, a családi összejöveteleknek is fontos helyszíne lehet. Ez mellett persze hatékonyan kell tudnia üzemelni a konyhának a szürke hétköznapok során is. A család igényeit ebben az időszakban is maximálisan ki kell tudnia szolgálni. Az alkalmazott legkülönbözőbb háztartási készülékeknek mindig készen kell állniuk a feladatuk elvégzésére. Legyen szó egy gyors mosásról vagy nagy mosásról. Vagy főzésről, és étel melegítéséről főzőlapon vagy mikrohullámú sütőben. Vagy egy reggeli kávé, tea elkészítéséről. Vagy az ételek italok folyamatos hidegen tartásáról. A piszkos edények elmosásáról. De meg lehet említeni sütés főzés közben keletkező szagok elvezetését, és a meleg víz előállítását is a mosogató számára. De még számtalan példát lehetne hozni arra, hogy mi mindenre használjuk fel az villamos energiát a konyhában. Ezért elektromos szempontból, és elektromos biztonság szempontjából is nagy hangsúlyt kell fektetni a konyhák villanyszerelésére. Számos nagy áramfelvételűnek számító háztartási készülék koncentrálódik az otthonoknak ebben a helységében. Nem túlzás kijelenteni, hogy egy átlag három szobás lakás újonnan kiépített berendezésében, az áramköröknek legalább a 60-70%-a csak a konyhának készül. Ezért könnyen belátható, hogy a hatékony konyha kulcsa minden esetben az átgondolt, hatékony és biztonságos elektromos hálózat.

Látható, hogy a konyha villanyszerelése szinte minden esetben komplex feladatot jelent. Nem csak a készülékek energiához juttatása a feladat, hanem az is, hogy ez biztonságosan történjen meg. A villanyszerelés szabályainak a betartása a konyha villamos hálózatánál is kulcs fontosságú tényező. A minőséget csak a szakszerű elektromos kivitelezéssel, minőségi villanyszerelési alapanyagok felhasználásával és a szabványok betartásával lehet biztosítani.

A képen egy modern konyha látható, ahol a manapság leggyakrabban használt elektromos háztartási készülékekkel van felszerelve. A rajz azt igyekszik bemutatni, hogy a napjaink konyhájában mennyi nagy teljesítményű háztartási gép, és robot gép üzemelhet.

A konyha villanyszerelése során mindig át kell gondolni azt, hogy milyen fogyasztók lesznek alkalmazva. De az elektromos hálózat létrehozása során a jövőben alkalmazni kívánt fogyasztókra is fontos gondolni.

Nézzük át, hogy általában milyen nagy fogyasztok kapnak, kaphatnak helyet a konyhában, illetve a konyhapult alatt:

1. Természetesen kiemelt helyen szerepel a háztartások legnagyobb fogyasztású készüléke az elektromos tűzhely. Ideális esetben a villanytűzhely három fázisú áramkörről üzemel. A főzőlapok, elektromos sütők és a szabadon álló villanytűzhelyek mindig fix bekötéssel csatlakoznak az elektromos hálózathoz.

Konyhában még számos nagy méretű háztartási készülékek telepíthető, igaz nem akkora teljesítményűek és rendszerint nem fix bekötéssel csatlakoznak, mint egy elektromos tűzhely, de a legtöbb esetben önálló áramkör kiépítése szükséges. A konyha villanyszerelése során ezeket az elektromos szerkezeteket mindig figyelembe kell venni.

2. A sort lehet kezdeni a mosogatógéppel, ami 15-20 évvel ezelőtt még igazi extra konyhai felszerelésnek számított. Manapság már az egyik legalapvetőbb készüléke a konyhának. A mosogatógép esetében szükséges az önálló áramkör kiépítése. Fontos figyelembe venni a fogyasztó induktív jellegét ezért C kioldási jelleggörbével rendelkező kismegszakítót érdemes választani. A mosogatógépek dug villával rendelkeznek dugalj kiépítése szükséges.

3. Ha a konyha mérete megengedi egyre gyakrabban telepítik a mosógépet inkább a konyhába. A mosógép számára is szükséges az önálló áramkör megléte. Szintén induktív fogyasztó ezért C kioldási karakterisztikával rendelkező kismegszakítót érdemes választani. A mosógép dug villával rendelkeznek dugalj kiépítése szükséges.

4. A Hűtőszekrénynek is a konyha biztosít helyet. Szükséges az önálló áramkör kiépítése. Csatlakozó aljzaton keresztül kapcsolódik a berendezéshez, vagyis dug villával van szerelve. A hűtőszekrény is induktív fogyasztó, ezért érdemes C kioldási karakterisztikával rendelkező túláramvédelem készüléket alkalmazni.

5. A mikrohullámú sütő gyakorlatilag minden háztartás konyhájában fellelhető. Igaz viszonylag rövid ideig üzemel, de nagy áram felvételre képes. A legtöbb esetben fix helye van a mikrónak, ezért arra helyre minden képen érdemes önálló áramkört biztosítani számára. A mikrosütő esetében feltétlenül C kioldási karakterisztikát kell alkalmazni.

6. Sok esetben a mosogató tálcánál a meleg víz előállítását kis méretű hőtárolós vízmelegítő látja el. Ezek a készülékek jellemzően dug villával szereli a gyártó. A hőtárolós vízmelegítők esetében többnyire a körülmények döntik el, hogy csatlakoztatás módját. Jelen esetben fix bekötéssel csatlakozik a berendezéshez. Amennyiben fix bekötéssel csalatkozik, gondoskodni kell a leválaszthatóságról. Önálló áramkör megléte szükséges. A kismegszakító elegendő, ha B kioldási karakterisztikával rendelkezik, mert a készülék ohm-os fogyasztó.

7. A szagelszívó, páraelszívó szintén fontos része a modern konyhának. Általában nem számít különösebben nagy fogyasztónak, akár működhet az egyik dugaljsor áramköréről is. Bár fontos megjegyezni léteznek viszonylag nagy teljesítményűek is. Minden esetre, ha van rá lehetőség érdemes önálló áramkört kiépíteni. A pára elszívó szintén induktív fogyasztó, a C kioldási karakterisztika ez esetben is ajánlott.

Ezek a készülékek (nem számítva az villanytűzhelyt) dug villával rendelkeznek. A konyhabútor tervezésekor számolni kell azzal, hogy csatlakozó aljzatot is ki kell építeni számukra. Ezeknek a fogyasztóknak a konyha kiviteli tervében pontosan meg van határozva helyük. Ezért az elektromos hálózat villanyszerelésekor csatlakozópontoknak és a dugaljaknak is már pontosan meg kell határozni helyét. Igaz, szinte minden esetben vannak időközben módosítások melyek akkor következnek be, amikor az alapszerelés és jellemzően a burkolás is már elkészült. De ennek ellenére mindig törekedni arra, hogy a módosítások ne érintsék a csatlakozó pontokat, mert az általában az esztétika rovására megy.

Csatlakozó aljzatok a konyhapult számára:

8. Még számtalan olyan kisebb elektromos készüléknek kell biztosítani csatlakozási lehetőséget. Ezért a konyhapultok egyszerűen nem nélkülözhetik a dugalj szetteket. Talán lehetetlen is lenne minden eszközt felsorolni, de a gyakrabban előfordulok közül néhány: kávé, illetve tea főzőgép, húsdaráló, szeletelőgép, botmixer, turmix gép, sterilizáló, cumisüveg melegítő, kegyérpirító, melegszendvics készítő stb. Ezek mellett természetesen csatlakoztatási lehetőséget biztosítani okostelefon, laptop vagy tablet töltőjének is. Egy-egy dugalj szett, ha nem is külön-külön áramkörről üzemel, de legalább két áramkörre érdemes elosztani. A konyhai csatlakozó aljzatok esetében a C10-es kismegszakítók bőven elegendők.

A konyha áramköreinek a kiépítése mindig összetett feladat. Az cikk első felében látható, hogy esetenként mennyi elektromos szerkezet üzemelhet az otthonok konyhájában. Az utóbbi évtizedek fejlődése a konyhában alkalmazott elektromos eszközök területén nagy mértékben megnövelte a szükséges áramkörök számát. Egyértelműen egyre több elektromos eszközt alkalmazunk az a felgyorsult mindennapi életünkben. De ezeknek a készülékeknek nem csak a szakszerű megtáplálása a feladat, hanem a kiépített áramköröknek a megfelelő védelméről is gondoskodni kell.Természetesen túláram védelemről és hibaáram védelemről egyaránt.De minél több áramkör épül ki a konyha számára, annál összetettebb az energia elosztás is. És nem csak a biztonságos üzemeltetést, hanem az energiaellátás folytonosságát is szem előtt kell tartani. A nem megfelelő paraméterekkel rendelkező túláramvédelmi készülékek nem kívánatos lekapcsolásokat idézhetnek elő. Igaz személyi sérüléssel ez nem jár, de a konyha mindennapi használatát nagyon nehézkessé tudja tenni a rendszeres, és indokolatlan lekapcsolás. De mindezek alapja a precíz és átgondolt védőcső hálózat, ami szintén összetett és komplex azon a falon amelyikre a konyhabútor lesz építve.

Fontos! Ezek a szempontok kizárólag új villanyszerelésekre vonatkoznak.

Fontos! A védelmi készülékek paramétereit számos tényező befolyásolhatja, melyek a cikk nem tárgyal.

Fontos! A kapcsolási példa egy képzeletbeli konyha energiaelosztását ábrázolja. A kapcsolási rajznak mindössze az a célja, hogy bemutassa azt, hogy napjainkban egy modern konyhának mennyi áramkörre van szüksége a biztonságos üzemhez.

De tekintsük át mik azok a szempontok, amelyeket szem előtt kell tartani a konyhai áramkörök tervezésekor és villanyszerelésekor. És mik azok a jellemző banánhéjak, amelyeken el lehet csúszni.

A kismegszakító kioldási karakterisztikájának a megválasztása a konyhai fogyasztók számára:

Az induktív fogyasztók a bekapcsolás, elindítás pillanatában a névleges áramuk többszörösét veszik ki a rendszerből. Ezért a mosó és mosogatógép páraelszívó, különös tekintettel a hűtőszekrényre és a mikrohullámú sütőre C kioldási karakterisztikát kell alkalmazni. Ugyan ez igaz a csatlakozó aljzatok esetében is. Előre természetesen nem lehet megjósolni, hogy milyen eszköz csatlakoztat a felhasználó az elektromos hálózathoz. Az viszont bátran kijelenthető, hogy a konyhai robotgépek jelentős része induktív jelleget öltő fogyasztó, ezért a konyhapulthoz telepített csatlakozó aljzatok esetében is ajánlott a C kioldási karakterisztika. Tapasztalatink szerint a konyhában lévő csatlakozóaljzatok esetében is bőven elegendő a 10 amper névleges áramerősség C karakterisztika mellett. Viszont az OHM-os fogyasztók esetében, ilyen a kerámialapos tűzhely, elektromos sütő és a hőtárolós vízmelegítő is, a B kioldási karakterisztika a legmegfelelőbb választás.

Fix bekötéssel rendelkező készülékek leválaszthatósága:

Az elképzelt konyhában két olyan fogyasztó van, ami nem csatlakozó aljzaton keresztül kapcsolódik az elektromos hálózathoz, hanem fix bekötéssel. Egy elektromos tűzhely és egy hőtárolós vízmelegítő. A fix bekötéssel rendelkező két készülék esetében gondoskodni kell a leválasztás lehetőségéről. A készülék telepítése, cseréje, karbantartása és javítása csak feszültség mentes állapotban történhet. Az ilyen esetekben nem elegendő pusztán a fázisvezető(k) megszakítása, az üzemi nullavezetőt is kapcsolni kell. Ennek több féle módja is lehet. Talán a legegyszerűbb módszer a leválasztás biztosítására a három fázisú tűzhely esetében a 3P+N vagy 4P kismegszakító választása. És a konyhai kis bojler esetében 1P+N vagy 2P kismegszakító választása. A kismegszakítók szintén biztosítják az álló és mozgó érintkező közötti távolsággal a leválasztás követelményeit. De természetesen alkalmazható leválasztó kapcsoló vagy RCBO védelmi készülék is a leválasztás megvalósítására.

Védőcső hálózat kialakítása a konyhában:

A konyha villanyszerelésekor nem csak a készülékek és a csatlakozó aljzatok pontos helyével kell tisztában lenni. A védőcső hálózat kialakításakor figyelembe kell venni a konyhabútor leendő felfogatási pontjait is. Senki sem szeretne szembesülni azzal, hogy akár a védőcső és vezeték hálózat akár több ponton is megsérült. Fontos az elkészült védőcső hálózatról fotókat, akár videót is készíteni. Ez ma már senkinek nem jelenthet gondot. Persze valamilyen viszonyítási pontnak lennie kell a fotón. Ez nagy segítséget fog jelenteni annak, aki a konyhabútort szereli össze, és a megrendelő akár 100.000 forintos nagyságrendű plusz költségtől, kártól kímélheti meg magát. További segítséget ad még a szerelvény dobozok, kötődobozok és lámpakiállások pozíciója. Ezeket a pontokat biztosan védőcső hálózat köti össze, vízszintesen és vagy függőlegesen. Bár manapság a kötődobozok eltüntetése annak ellenére nagy divat, hogy a szabványok tiltják, ezért a kötő dobozok pozíciójára sok esetben csak tippelni lehet.

Az alkalmazott réz vezeték keresztmetszete:

Fontos a kellő számú áramkör kialakítása, és megfelelő keresztmetszetű réz vezető alkalmazása. Nehéz általánosítani mert nem létezik pontosan két egyforma konyha. A konyhák áramkörei több féle keresztmetszetű réz vezetőből tevődnek össze. A fényforrások esetében elegendő a 1,5mm2. A dugaljak esetében függően attól, hogy hány aljzat van az áramkörön 1,5mm2 vagy 2,5mm2. Az elektromos tűzhely esetében három fázis esetén 2,5mm2, egy fázis esetén 6mm2 keresztmetszet a minimum.

Copyright © 2019. A megaohm.hu az oldal tartalmával kapcsolatosan minden jogot fenntart.

Protected by Copyscape