Budapest IX. Kerületében (Ferencváros) a Telepy utcában 87m2-es 1 plusz 3 félszobás panel villanyszerelése csatlakozási teljesítménybővítéssel és mérőhely szabványosítással.
A panellakás vezetékcsere, Budapest IX. Kerületében Ferencvárosban lévő 4 emeletes tetőszerkezettel rendelkező panelházban készült. Ami igazán különlegessé teszi ezt a panellakást az a grandiózus mérete. Ugyanis közel 90 négyzetméteres! Nagy nappalival és 3 félszobával rendelkezik. És a panelkonyha is teljesen elfogadható méretben készült el. De a panellakásnak a komfortszintjét tovább növeli, hogy külön étkezővel is rendelkezik, ami nagyon ritka a házgyári lakások esetében! Itt az étkezőasztal nem foglal el a konyhában az értékes helyből. Aki már lakott panellakásban az pontosan tudja, hogy a konyha berendezésekor a szó legszorosabb értelmében minden négyzetcentiméterért meg kell küzdeni. Összességében nyugodtan kijelenthető, hogy kiváló paraméterekkel rendelkezik a panel. Ha a belmagasságot nem vesszük figyelembe, bármelyik belvárosi régi polgári lakással felvenné a versenyt méretben.
A panellakás előéletéről annyit tudni, hogy egyetemista albérlőknek volt kiadva éveken keresztül. Azonban számos tekintetben egyáltalán nincs lelakva. Valamikor a közelmúltban történt egy nagyobb volumenű felújítás (a panellakás átvezetékezése nem történt meg) mert teljesen újszerűek a padló és falburkolatok mindenhol. A panelkonyhában a beépített konyhabútor ugyancsak újszerű. És láthatóan nem régen lett telepítve a kombinált tűzhely és a mosógép, illetve a mosogatógép is. Egy tisztasági festés után akár már lehetne is beköltözni. De ahogy az esetek túlnyomó többségében lenni szokott, a panel villanyvezeték hálózata kritikán aluli állapotban van. A panellakás újravezetékezése fontos, hogy még a beköltözés elött megtörténjen mert ahogyan lentebb is látható lesz van némi probléma ezen a területen.



Ez egy igen sajátos, és csak a panelokra jellemző lámpamegtáplálási és kapcsolási módszer volt. A lámpának a kapcsolója a megszokott helyen a helység bejárata mellett található. A 101-es kapcsoló viszont egy közvetlenül a plafon alá szerelt védőérintkező nélküli konnektort kapcsolt. A mennyezeti lámpának a csatlakozóvezetékére dugvillát szereltek, és egyszerűen csatlakoztatva lett a kapcsolt konnektorba. Ezt a megoldást úgy hívták, hogy „repülővezeték”. Ma már persze mosolygunk ezen a megoldáson, de még most is számtalan panellakásban így működik a világítás, illetve annak a kapcsolása.

Mint ahogy mind1gyikben, ebben a félszobában is új padlóburkolatokat fektettek le. Ha az elektromos rendszer nem lenne teljesen gatyaállapotban, tényleg elég lenne egy tisztasági festés a beköltözéshez.



A háttérben látható a klíma. 1,5mm2 alumínium áramkör táplálta, amiről az egész szoba is működött. Egyértelműen nem ilyen igénybevételre tervezték a szobán forgó áramkört. Ráadásul az áramkör a teljes hosszában szépen meg volt terhelve amikor a klíma üzemelt, mert végponthoz csatlakozott. Nem szerencsés párosítás. Számos kötésnél volt látható, hogy már olvadozott a szigetelés. Igaz nem volt egyetlen kötés sem kiégve, de hamarosan okvetlenül bekövetkezett volna.

Érdemes megfigyelni a régi szerelvénydobozt. A fal túloldaláról belefúltak és tiplit raktak a furatba. Látható, hogy a tipli alig néhány milliméterre van az MM fal vezetéktől. Majdnem sikerült telibe trafálni a vezetéket a fúróval.

Panellakás átvezetékezése, és az új vezetékrendszerrel szemben támasztott megrendelői követelmények:
A panel villanyszereléssel kapcsolatos vevői elvárások szerint a következőket kell szemelőt tartani. A megrendelő részéről követelmény, hogy a panellakás vezetékcsere úgy történjen meg, hogy a lehető legkisebb mértékű helyreállítási munkálatok kövessék azt. És nagyon fontos, hogy ne keletkezzen sok építési törmelék. A fal és padlóburkolatok és a beépített bútorok épségére vigyázni kell. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az előszoba és az étkező, illetve a közlekedő falai bevannak lambériázva. Természetesen a lambéria megmarad, és csak olyan minimális kár keletkezhet benne, ami könnyedén javítható. Továbbá a tulajdonos kérésére a panellakás átvezetékezése után mindent be kell üzemelni véglegesen. Ezt azt jelenti, hogy az összes szerelvényt és lámpatestet fel kell szerelni. A panellakás festésekor majd le lesznek ragasztva.
Csatlakozási teljesítmény bővítése és mérőhely szabványosítás: A panel 25A csatlakozási teljesítménnyel rendelkezik egy fázison. Az egyfázisú csatlakozás megmarad, de már 32A fog rendelkezésre állni a továbbiakban. A teljesítménybővítéshez természetesen a mérőhelyet szabványosítani kell.
A levél érkezése után felhívtam a tulaj figyelmét, hogy mivel az ő telefonszáma is szerepel a rendszerben, még az is elképzelhető, hogy őt fogják felhívni és nem engem. Megkértem, ebben az esetben irányítsa át hozzám az ügyintézőt. Minden képen, minden esetben ott vagyok a mérő műszaki átadáskor. Ebből sohasem engedek, ezért fontos az, hogy én egyeztessem az időpontot. Látható a levél 2020.09.24-én érkezett a vállalkozásom e-mail címére, egy csütörtöki napon. Az adott héten nem is vártam hívást, inkább következő hét hétfő, kedd magasságában. De hívás nem érkezett. Eltelt egy hét, semmi. Eltelt még kettő amikor felhívtam a tulajdonost, hogy esetleg nem keresték-e a teljesítményt korlátozó kismegszakító és a mérőhely plombálásának az ügyében. Mert engem még nem, és már kezd nagyon idegesíteni a dolog. Igaz, hogy tombol a Kung Flu, de azért ennyi idő elteltével igazán felvehették volna már velem a kapcsolatot a villanyszerelők. Igazából a kérdést sem értette a megrendelőm. Hiszen még 25-én pénteken délelőtt megjelent 2 villanyszerelő, és lecserélték a kismegszakítót és leplombálták a mérőt! Tehát az e-mail küldésének már a másnapján. 15 percet sem voltak ott. Aláírattak vele egy papírt és már húztak is a helyszínről, mint a villám. Meglepetten kérdezett vissza, hogy én erről nem is tudtam? Alapjában véve jól sült el a dolog, de ha nincs ott senki, akkor vélhetően bonyodalmakat okozott volna az új időpont igénylése.
Alkalmazni kívánt nagy teljesítményű fogyasztók: Összességében nem lesz túl nagy energiaéhsége a panellakásnak. Igazából a villanysütőn és a klímán kívül csak a mosogatógépet és a mosógépet lehetne megemlíteni. Elektromos főzőlap kategorikusan nem lesz (ha esetleg a jövőben mégis lenne, a háromfázisra történő átállás, és a háromfázisú áramkör kiépítése könnyedén, és minimális költségek mellett kivitelezhető). A panellakásban gyárilag csak függőleges védőcsövezés készült, vízszintben egyáltalán nem lett védőcső beágyazva a betonelemek öntésekor. A panel áramköreinek az elvezetése javarészt vezetékcsatornában történik majd. Persze a függőleges süllyesztett vevőcsövek, ahol csak lehet fel lesznek használva. De látható lesz majd, hogy a vezetékcsatornát is fellehet használni úgy, hogy teljesen beleolvadjon a környezetébe. A vezetékcsatornák minden esetben a helységben használt színre lesznek lefestve a későbbiekben.

A panellakás új vezetékhálózatának főbb paraméterei és tulajdonságai: Összesen 11 áramkör épült ki. Talán a 11 áramkör kevésnek tűnhet egy ekkora panelban, de a jelen igények kiszolgálására untig elég lesz. A mosógép és a mosogatógép, villanysütő és a klíma és a hűtőszekrény önálló áramkörről üzemel. A maradék 6 áramkör a panel többi helységében van elosztva. Maga az új rendszer amúgy könnyedén bővíthető további áramkörökkel. Sőt, ha a későbbiekben szükség lenne 3 fázisra történő átállásra az is könnyen megoldható lesz. Tehát a panel új elektromos rendszerének a paraméterei egyáltalán nincsenek kőbe vésve, az a későbbiekben is rugalmasan bővíthető.
Előszoba: Az előszoba ad helyet a biztosítéktáblának. Az új elosztó pontosan régi helyére került vissza, felhasználva a mért fővezetékeknek készült eredeti faláttörést. Szerencsére bőven elegendő hely maradt, a közvetlenül a mennyezet alászerelt vezetékcsatorna alsó része és a bejárati ajtó között arra, hogy a 2x12 modulos lakáselosztó még kényelmesen elférjen.

Mivel ebben a helységben történik meg az energiaelosztás, ezért viszonylag nagyobb méretű vezetékcsatornát kellett választani. Az újonnan kiépített villamos rendszer gerince teljes mértékben ezen a nyomvonalon lesz elvezetve, egészen az étkezőig. Az étkezőből már a szélrózsa minden irányába futnak majd az áramkörök. A panellakás többi helységében már nem lesz szükség ekkora méretű csatorna alkalmazására. Minél inkább távolodunk a fogyasztói főelosztótól annál kisebb méret lesz alkalmazva.

Az étkező irányában történő faláttörés elkészítéséhez a lambériát is szükséges volt minimális mértékben megbontani. Kétsornyi, a vezetékcsatorna szélességével megegyező méretű lambérialapocska lett kivágva.

Nem túl nehéz belátni, hogy a gerincben futó áramkörök elvezetéséhez szükséges védőcsőmennyiséget, a panelnak a vasbetonjába besüllyeszteni, ésszerű keretek között nem igazán lehetséges.


A kétsornyi kibontott lambériából az egyik vissza lett illesztve még a csatornatető felrakása előtt. Esztétikai szempontból a lehető legtöbb ki lett hozva a műveletből. A megmaradt lambérialapocska később még az étkezőben hasznosítva lesz.

Ha már szóba került az energiaelosztás. Mint a cikk elején is említve volt, hogy 11 áramkör lett kiépítve. De alaposan megnézve látható, hogy csak 10 kismegszakító van az elosztóban. Hát itt történt egy kis baki a villanyszerelő üzlet részéről mert véletlenül egy C40-est is küldtek. Teljesen kizárt a beépítése. Így az I. És a II. Félszoba számára kiépített külön-külön áramkörnek a túláramvédelmet egyetlen kismegszakító látja el. Ezzel a lépéssel 11 áramkör egyelőre 10 áramkörre redukálódott.

Étkező: Minden lakásnak és panellakásnak van egy olyan helysége, ami kulcsfontosságú szerepet tölt be a villamos hálózat kiépítésének a szempontjából. Ebben az esetben az étkező ez a bizonyos helység. Az alaprajzon is jól látható, az étkező a szó legszorosabb értelmében központi helysége a panelnak. Az új elektromos rendszer kiépítésének a szempontjából megkerülhetetlen tényező. Majdnem az összes, villamos szempontból fontos helységgel közvetlen kapcsolatban van. Persze a helyzet nem egyszerű. A teljes étkező be van lambériázva. A lambéria kifogástalan állapotban van. A megrendelő természetesen fent akarja hagyni, és nem lenne túlságosan boldog, ha javítást igénylő sérülések keletkeznének a panel villanyszerelés során.

Első és legfontosabb dolog a gyári kötődobozok és szerelvénydobozok, illetve a függőleges süllyesztett védőcsövek feltárása, állapotuk felmérése. Természetesen, ami csak lehetséges, az fel lesz használva az új vezetékhálózat kialakításakor. Viszont a panelban vízszintes védőcsövezés nem készült. De ha készült is volna, a most szükséges vezeték mennyiséget amúgy sem lehetett volna behúzni. Mivel az étkező központi helység, ezért teljesen körbe lesz csatornázva.













Sajnos nem minden papsajt. A függőleges süllyesztett védőcsőszakasz a villanysütő megtáplálására lett volna felhasználva. Igaz, többé-kevésbé ezt az elgondolást sikerült is megvalósítani, de a kapcsolót és a konnektort összekötő védőcsőszakasz nem átjárható. A padlónál lévő régi szerelvénydobozban lett volna a sütő kötése. Így, a fal túloldalán csatornában fog futni a sütő áramköre, és falon kívüli 100-as dobozban lesz megkötve. A lambéria és a konyha felőli beépített bútor miatt nincs lehetőség a sérült csőszakasz feltárására.
A konyha: eredetileg 2 áramkörről üzemelt. Persze akkoriban nem számoltak ennyi, és ekkora teljesítményű fogyasztóval, mint amennyi már most rendelkezésre áll. A mosógép és a mosogatógép közös elosztón keresztül csatlakozott egy konnektorhoz. A villanysütő csatlakozóvezetékére dugvillát szereltek, és a fentebb említett módon közösen az elszívóval, a konyhának egy másik konnektorához voltak csatlakoztatva. Kisebb csoda, hogy a szó legszorosabb értelmében nem égtek ki az 1,5mm keresztmetszetű alumíniumvezetékek. Biztosra vehető, hogy csak alkalomszerűen használták ezeket a készülékeket, mert látszólag nem lettek túl nagy igénybevételnek kitéve a konyhai áramkörök, szerencsére.
A konyha ugyancsak komplikált eset az új áramkörök kiépítésének a szempontjából. A beépített konyhabútor egészen újszerű, láthatóan csak néhány éve lett beépítve. A konyha úgy ahogy gépesítve is van, rendelkezik mosogatógéppel és mosógéppel is. Mind a két készülék újszerű és be vannak építve a konyhabútorba. A tűzhely szabadon álló kivitelű és kombinált típusú, aminek sütője elektromos és a főzőlapok gázüzeműek. A tűzhely fölött továbbá elszívóberendezés található. A konyha villanyszerelését teljes mértékben úgy kell megoldani, hogy a konyhabútor kibontása nem lehet opció. És persze óvni kell a sérülésektől a padlóburkolatokat, a helyhez kötött, illetve a beépített konyhai gépeket és magát a konyhabútort sem érheti semmiféle fizikai behatás. Minden javítás, elemcsere, elbontás és visszaépítés fölösleges pluszköltségként fog jelentkezni, amit a megrendelőm szeretne a konyha esetében is minél inkább elkerülni.

Az eredeti függőleges védőcsőszakasz a kötő és a szerelvénydoboz között átjárható volt, könnyedén ki lehetett cserélni a vezetéket. Az eredeti 65-ös dobozra dupla konnektor lett felszerelve, idefog csatlakozni a hűtőszekrény.

A mosógépnek és a mosogatógépnek egy-egy falon kívüli konnektor lett a konyhapult alá szerelve. Mind a két készülék 1-1 önálló áramkörről üzemel a továbbiakban. A villanysütő szintén önálló áramkört kapott, és mostantól fix bekötéssel csatlakozik a panel új elektromos rendszeréhez.

A konyhapulthoz 3 konnektor szett lett telepítve, szerelvény kiemelőkeret felhasználásával. A fénycső fix bekötéssel csatlakozik és helyi kapcsolású. A konnektorok és a lámpa egy közös áramkörről üzemelnek.

A konyhai lámpa eredetileg kapcsolt kétpólusú dugaljról volt táplálva. A régi szerelvénydobozt felhasználva új konnektor lett beszerelve. Mostantól az elszívó, aminek amúgy csak és kizárólag a világítási funkciója lesz használva, onnan kapja a továbbiakban az energiát. Az elszívó és a hűtőgép közös áramkörről üzemel. A konyhának most már 5 áramkör áll a rendelkezésére a biztonságos üzemhez.
Nappali: Itt is fontos a jelenlegi állapot megőrzése. A megrendelő a villanyszerelés elkészülte után, a festésen kívül semmilyen más munkálatot nem szeretne végeztetni itt sem.

A nappali elektromos paraméterei egészen egyszerűek. A jelenleg is felszerelt klíma fogja nyáron a levegőt lehűteni, egy önálló áramkörről. Továbbá a panellakás ezen helyiségében lesz internet és TV csatlakoztatási lehetőség. A konnektorok a lehető legjobban szét vannak szórva, és két áramkör között vannak elosztva. Ezeken kívül még talán a mennyezeti lámpák alternatív kapcsolását lehetne még megemlíteni, mint extra funkció. De összességében az új elektromos rendszer viszonylag minimalista szellemben készült el ebben a helyiségben is.

A gyári függőleges védőcsövek átjárhatóak bizonyultak a nappaliban is. Az új vezetékek és kábelek szakszerű elvezetésére tökéletesen alkalmasak. Vízszintes irányban viszont a közvetlenül a szegélyléc fölé szerelt csatornában lesznek az új áramkörök elvezetve.

A klíma WAGO kötőelemmel készített kötése a konnektor mögött a kiemelő keretben fog elkészülni. Igaz, hogy a csatlakoztatás miatt nem lesz falon kívüli doboz felszerelve, viszont ha bármilyen okból kifolyólag babrálni kell a klíma kötésével, ahhoz majd a konnektort is le kell szerelni.





A kép néhány perccel az átadás előtt készült a nappaliban. Az összes, a panel villanyszerelése során keletkezett törmelék el van takarítva, minden lámpa felkapcsolva és minden konnektor feszültség alatt. Minden triplán ellenőrizve a kedvenc Duspol Digital műszerrel és szemrevételezéssel. Az átadás előtti pillanatok mindig izgalmasak.


Itt is egyértelműen elosztó használatára lesz majd szükség. De számtalan jó minőségű elosztó van kereskedelmi forgalomban, amit bátran lehet használni (Teljesség igénye nélkül: Legrand, APC, Hager, CYBERPOWER, Emos, Oehlbach Stb.….).



De a dugalj kiállások nincsenek kőbe vésve. Bármikor lehet további konnektorokat felszerelni. Nem sorolható kivitelű Legrand Valena kiemelő keretek lettek vásárolva. Bármikor és bárhová lehet továbbiakat felszerelni, önálló egységként egyes kerettel.

A három félszoba I. II. III.: A félszobákat nem lenne sok értelme külön tárgyalni. Ahogy szerkezetileg, úgy villamos szempontból is tökéletesen egykaptafára készültek el. Mind a három kisszoba esetében az eredeti függőleges védőcsövezés átjárhatónak bizonyult, sikerült minden gond nélkül áthúzni a vezetékeket. A kiemelőkeretre szerelt konnektorokig, a szegélylécek fölé szerelt csatornában jutnak el a vezetékek. A mennyezeti lámpa kiállások mind a három esetben középre lettek kimérve, és süllyesztett szereléssel készültek. A lámpák az ajtók mellől lesznek kapcsolhatóak 101-es kapcsolóval. A mindegyik félszoba önálló áramkörről üzemel.


A hűtőgépnek az önálló és megszakítás nélküli áramköre az I. Félszobán keresztül halad, kalandos útvonalon. A biztosítéktáblától indul a nagy vezetékcsatornán keresztül, és egy eredeti kötődobozba érkezik. Tovább van fűzve egy régi függőleges védőcsőben, ami áthalad a kapcsoló dobozán keresztül egészen a régi konnektor dobozáig. Onnan a szegélyléc fölött lévő vezetékcsatornában van tovább vezetve ugyancsak egy régi konnektor dobozig. Onnan van a konyhába átvezetve, egy régi függőleges süllyesztett csőben, ami a hűtőgép konnektoráig tart. A felhasznált régi 65-ös dobozok doboztetőt kaptak az egész panelban. Számos szerelvénydoboz most már fűződobozként funkcionál a továbbiakban.

Viszont minden esetben, a fel nem használt eredeti kötő és szerelvénydobozokat el kell tüntetni. Ellenkező esetben a kőműves vagy a festő jó eséllyel kifogja hagyni azokat, azt gondolván, hogy az az új villamos rendszer részét képezik. Főleg akkor kerülnek kihagyásra, ha a régi vezetékek is benne vannak.

Ebben a panellakásban a mennyezeti lámpák süllyesztése és kábelezése egy teljes munkanapot emésztett fel. De a mennyezetre szerelt csatornák nem lesznek soha bútorok vagy berendezési tárgyak takarásában. Ezért a mennyezeten vezetett csatornák törvényszerűen csökkenteni fogják a kivitelezés esztétikai színvonalát.









Fürdőszoba és WC: A picike fürdő és a toalett sem lett kihagyva a néhány évvel ezelőtt végrehajtott panel felújításból. Teljesen újszerűek a bútorok és a kád, illetve a WC kagyló is ki lett cserélve. De a két helység villanyszerelését megnehezíti, hogy a burkolatot is kicserélték a falakon és a padlón is. Egyértelmű megrendelői igényként jelentkezik az új csempék és járólapok védelme mind a két helység esetében. Gyakorlatilag minden változatlan maradt elektromos szempontból a WC és a Fürdő esetében is.


Valamikor a fürdőben kétpólusú kapcsolóval lehetett kapcsolni a világítást. A kapcsolóhoz tartozó lámpakiállás valamiért meg lett szüntetve egykor. Ezáltal a kapcsoló is értelmét vesztette (az MM-fal vezeték miatt). A burkolás miatt leszerelt kapcsolót vélhetően soha nem is akarták visszaszerelni. Nagyon úgy fest, hogy erről az apróságról csak a burkolónak nem szólt senki, mert a szerelvénydobozt lazán kihagyta (a fel nem használt dobozokat ezért kell begipszelni). Így az MM-fal vezeték éveken keresztül ott éktelenkedett a fürdőajtó mellett a régi dobozában.

A panel fürdőjében villamos szempontból a lehetőségek, finoman fogalmazva igencsak korlátozottak. Egyrészről az új csempék, másrészről viszont az új mosdó és az új kád, illetve az új bútorok jelentenek komoly nehézséget. Másrészről viszont a panel fürdőszobák legnagyobb mumusa az MSZ HD 60364-7-701 fojtogat.
Közlekedő: Ugyancsak nem számít villamos szempontból komplikált esetnek. Egy lámpa fogja sötétedés után a fényt biztosítani. A már meglévő néhány éves félufó lámpatest marad az eredeti helyén.



